Még egyszer köszönjük mindenkinek, aki megtisztelt minket bizalmával és jelentkezett az Olvasókuckó mustra 2021 elnevezésű programunkra!
A majd’ 30 csodálatos pályázatból Gőbel Noémi (@bukkancs) segítségével 3 jelentkezőt választottunk ki a döntőbe jutásra. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen szebbnél szebb megoldásokat láthattunk!
Itt láthatjátok a három döntős pályázatot, akiknek sok szeretettel gratulálunk az eddigi eredményükhöz, de most jön csak a finálé! Ahogy a kiírásban is jeleztük, Instagram oldalunkon közzétettük a legjobbnak ítélt szobák képeit és elindul a szavazás! Nem babra megy a játék, a fődíj egy több mint 30.000 Ft értékű MyMiniversum ajándékcsomag! A szavazók között pedig kisorsolunk egy falmatrica szettet. A szavazás 2021. október 10-én vasárnap este zárul. A hivatalos eredményhirdetésre még aznap este sort kerítünk az oldalunkon!
Lássuk tehát a három döntőst:
Boglár (4 éves) olvasókuckója – a pályázatot beküldte: édesanyja, Jakab Zsuzsanna
JZS: Számomra a legfontosabb, hogy a gyerekkönyvek elérhető helyen legyenek tárolva a gyerek számára. A nemrég beszerzett könyveket külön tartom egy kosárban, ennek köszönhetően hamarabb rá lehet bukkanni az új kedvencekre. A kuckó közel helyezkedik el az ablakhoz, hiszen természetes fényben a legjobb lapozgatni a könyveket.🙂 Ülő alkalmatossága nincs a kuckónak, mert Bogi a legjobban a földön, a szőnyegen szeret “olvasni”🙂
Noah (4 éves) olvasókuckója – a pályázatot beküldte: édesanyja, Bencze Mariann
BM: Rengeteg könyvünk van, a kicsi gyerkőc szobájában csak az éppen aktuálisakat tároljuk. Fontosnak tartuk, hogy legyen könnyen hozzáférhető, átlátható a polc (a fotón a zárt szekrényekben is könyveket tárolunk). A kis sarkot saját maga találta ki, vitt oda párnákat s ha úgy van akkor a takaró is odakerül.
Robika (4 éves) és Szofi (3 hónapos) olvasókuckója – a pályázatot beküldte: édesanyjuk, Kormos-Nagy Kitti
KNK: A legfontosabb az volt, hogy minél több természetes fény legyen a kuckóban való olvasáshoz. Emellett mindenképpen szerettük volna, hogy
– a 4 éves kis könyvimádónk kényelmesen tudjon lapozgatni a kuckóban (ülve és fekvés közben is),
– minél kisebb, kuckósabb legyen, de azért közösen is elférjünk,
– könnyen tudjon válogatni a könyvek között kisfiunk,
– legyen kicsit díszes, de maradjon egyszerű. A lakásban bárhol tudunk olvasni, mindenhol található egy-egy kis “könyvállomás”, hiszen rengeteg könyvünk van, de jelenleg ez a kedvencünk 😊
Húúú, izgalmas megmérettetésnek nézünk elébe! Elképesztő, hogy ezek a szülők micsoda figyelmet szentelnek az olvasóvá nevelésnek, és szemernyi kétségünk nincs afelől, hogy ez sikerülni is fog! Hamarosan bővebb beszámolókat is olvashattok az olvasósarkokról, figyeljétek oldalainkat!
Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy Nektek melyik olvasókuckó tetszik a legjobban?!
Vélemény, hozzászólás?