Az adventi készülődés, a gyertyák egymás utáni meggyújtása csupa izgalom, fokozódó várakozás, és amióta gyermekeim is vannak, még egy fantasztikus örömhozó „találmány” is belépett az életünkbe, az adventi kalendárium.
Az első kalendárium
Az első kalendáriumot négy évvel ezelőtt készítettem a lányaimnak, akik akkor egy, illetve három évesek voltak. Az ötletet a Pinteresten láttam (most is összeszedtem Nektek egy kis inspirációt), ahol ugyan a naptár csak egy része volt látható, de így is teljesen beleszerettem. Mivel egy faanyag az alapja, természetesen rögtön a személyi barkács-tanácsadómhoz fordultam, hogy varázsoljon nekem valahonnan egy alkalmas alapanyagot. Így került elő még a testvérem építkezéséből megmaradt tömör fa deszka, ami első ránézésre nem volt túl bizalomgerjesztő, de egy kis csiszolókorongos kezelés után olyan gyönyörű rusztikus darabbá avanzsált, hogy öröm volt megtapintani. Gondoltam hasonló lezserséggel fogom a huszonnégyig tartó számozást is felskiccelni… kész szerencse, hogy két oldala van a deszkának, így egy nagyvonalú fordítással tiszta lappal kezdhettem újra a munkát. Tanulság: a mérőszalag nem dekorációs hanem használati tárgy, ezért HASZNÁLD is!
Az inspiráció, ami mentén mentén dolgoztam:
Jóval biztosabb talajon éreztem magam, amikor a facsipeszek feldíszítése következett. Néhányat fehérre festettem (Pentart dekorfestékkel), másokat pedig keskeny szalaggal és/vagy flitterrel csinosítottam. Mielőtt ezeket felragasztottam volna a jó öreg forróragasztó-lövetűvel, immár mérésekkel és osztásokkal megtámogatottan bejelöltem és feliratoztam a naptári napokat is. A lányok utólagos engedelmével a csillogózselé tollukat is felhasználtam, így már minden készen állt arra, hogy a csipeszek is a helyükre kerüljenek.
Elégedetten hátra is dőltem volna, ha nem várt volna még 2×24 darab becsomagolni való apróság… na ez az igazi jutalom egy alkotó anyának… csomagol, ragaszt, zsinegel. Aztán meg csomagol, ragaszt, zsinegel… hanem mondtam volna még: negyvennyolcszor!!! Ha egy mérnököt megkérdeztem volna, nyilván kitalált volna valamilyen csomagoló-sablont, hogy minél egyszerűbben lehessen abszolválni ezt a feladatot, vagy mondjuk megfelezte volna az ajándékokat, mert hát elég egy kis szívószálas kakaó is kettőjüknek :-). Talán a válaszérvek hiánya, talán az időszűke miatt nem tettem meg ezt, hanem szorgosan bugyoláltam egyik csecsebecsét a másik után.
Együtt minden könnyebb
Következő évben gondoltam egyet és Adventi kalendárium-készítő workshopokat szerveztem, hogy másokkal is megosszam az alkotás és a készülődés örömét. A váli és a budapesti anyukák is valami fantasztikus naptárakat készítettek (ezekből is láthattok a lenti galériában egy válogatást). Hozzájuk már lefestett deszkákkal és jelölő sablonnal felfegyverkezve érkeztem, hogy már csak a cicomázással kelljen szöszölni és a funkcionalitás magától értetődő legyen.
A workshopok közül igazán különlegesek voltak ezek az alkalmak, mert a közös kézműveskedés és bátorítás örömén túl ajándék volt látni nekem az édesanyák azon igyekezetét, amivel a várakozás napjait szerették volna megszépíteni. Ennél jobban már csak december 1.-jén örültem, amikor sorra küldték a lurkóik széles mosolyát, amint kezükben szorongatták az első csomagot.
Milyen naptárak vannak még?
Számomra a fa elsődleges alapanyag, hiszen az illata már megteremti a kellő hangulatot. Ha egy régi deszkát használunk fel, akkor pedig már rögtön története is van a munkálkodásnak. Ha engem kérdeztek, ezek a sztorik azok, amik megkülönböztetik a diy-t a készen kapható termékektől. A másik egyszerű tipp, hogy már használatban lévő tárgyakat is bevonhatsz a projektbe. Hogy miből lesz kalendárium, csak rajtad múlik. Nagy vágyam, hogy készítsek egy alternatívát a házikó alakú babaágyunkból is, hiszen olyan gyönyörű miliőt lehet vele teremteni.
De visszatérve az egyéb variációkra, adventi kalendáriumot és csomagocskákat készíthetsz még az alábbi alapanyagokból is:
- zoknikból
- kesztyűkből
- papírtasakokból, borítékokból
- WC papír gurigákból
- fém dobozokból
- befőttes üvegekből
- hajtogatott karácsonyfa dísz formákból
- kis vödrökből
- újságpapírból
- papír poharakból
Akármiből is készül, biztosan nagy sikert fog aratni, mert ilyen különlegességgel nem mindenki készül, és ezt a gyerekek is pontosan tudják!!!
Ha szeretnél ilyet készíteni, csak nem tudod, mi a csudát pakolj bele, akkor figyeld blogunkat, mert a következő bejegyzésben rengeteg tippet osztunk meg Veled!
Vélemény, hozzászólás?