Amikor kis méretű szobával van dolgunk, akkor bizony még több kreativitásra van szükségünk, hogy minden funkciót beleszuszakolhassunk. No de ez még nem is elég, hiszen az esztétikum ugyanúgy szempont, egy gyermek perspektíváját nem lehet figyelmen kívül hagyni! Éppen ezért különösen örültem neki, hogy Miklósi-Kark Nikoletta is pályázott a 2023-as Olvasókuckó mustrára. Attila olvasósarka ugyanis mindent tud, amire egy hároméves nagyfiú vágyhat: egy szupercuki medvés témára felfűzött alkotó- és könyvessarkot.
A korábban játéktárolóként funkcionáló faládák új szerepet kaptak: egy könyvespolc szerepét töltik be. Ezzel, ahogy mondani szokás, Nikoletta két legyet ütött egy csapásra, hiszen nemcsak a ládákat mentette meg, de a könyvespolc helyhiányát is könnyűszerrel megoldotta.
Miért tartottad fontosnak, hogy olvasósarkot alakíts ki?
Mindenképp szerettem volna a szobában egy olyan helyet, ahol szépen rendezve vannak a könyvek. Fontos volt,hogy könnyen elérhetőek legyenek kisfiam számára is, és letudjon ülni lapozgatni, olvasgatni.
Honnan inspirálódtál?
Pinterestről
Mi volt a koncepciód az olvasókuckó megtervezésekor?
Elsődleges volt a helytakarékosság. Mivel elég pici a szoba, így nagy könyvespolc szóba sem jöhetett.

Melyik részlettel vagy a legelégedettebb?
A ládás tároló megoldással.
Van-e olyan, amin változtattál időközben?
Nincs
Szoktatok-e évszakonként/nagyobb ünnepekkor dekorálni/finomhangolni a kuckón?
Igen, pár kis dísszel. Évszaknak megfelelően van, hogy előveszünk aktuális könyveket, de többnyire az elrendezésnél a könyvek mérete a mérvadó. Vannak olyan könyvek, amik csak a polcon férnek el.
Melyik ülöalkalmatosság vált be Nektek a legjobban?
Szeretjük a kis székeinket, de van hogy csak szimplán a szőnyegen olvasunk.

Mióta része az életeteknek a könyvek?
Már egész kisbaba kora óta. Féléves korában kapta az első mesekönyvét: Jó éjt Toppancsot. Már akkor olvastam neki esténként.
Melyek a gyermeked kedvenc meséi? Melyik napaszakban szoktatok olvasni?
Elég sok van. 🙂 Ha ki kell párat emelni akkor Borzas és a nagy utazás, Beni és a kisbálna illetve a Vidám mesék. Este, lefekvéskor mindig olvasunk, de délután is szoktak előkerülni könyvek, böngészők.
Neked milyen gyerekkori emlékeid vannak a könyvekkel/mesékkel kapcsolatban?
Anyukám sokszor mesélte A három pillangót, azt nagyon szerettem. Tapsi koma kalandjait is imádtam. Nemrég megtaláltam a könyvet anyukámnál, el is hoztam és nemsokára biztos olvasni fogok belőle kisfiamnak is. 🙂

Vélemény, hozzászólás?