Kezdetek
Nagyon sok vállalkozás született úgy, hogy eredetileg a saját probléma megoldása volt a cél és üzletről még szó sem volt. Aztán kiderült, hogy olyan jól sikerült ez a megoldás, hogy másoknak is érdekes lett. Így volt ez annak a lengyel kis család esetében is, akik szerettek volna egy gyengéden világító társat gyermekük ágya mellé egy róka személyében. Ez volt az első lépés a Little Lights történetében.
Egyediség
A Little Lights lámpák egy krakkói kis családi manufaktúrában készülnek, felelős erdőgazdálkodásból származó natúr fenyőfából, környezetbarát festékekkel festve. Minden egyes darab különleges annak köszönhetően, hogy a legtöbb munkafolyamatot kézzel végzik és nagy gondot fordítanak a legapróbb részletekre is!


Gyönyörű és egyben hasznos tárgyak is, amelyek akár generációkon átívelve a családokat szolgálják minden tekintetben. Nemcsak fényt, de színt, örömöt, meghittséget csempésznek a hétköznapokba és lássuk be, ennek néha igazán híján vagyunk!
Igazán ritkaságnak számít manapság, ha valamit arra terveznek, hogy apáról fiúra, anyáról lányára szálljon. A legtöbb gyártó a profit-maximálás jegyében inkább a gyorsan leamortizálandó termékekre koncentrál, hogy minél többet el tudjon adni belőlük. Erre jön ez a család és azt mondja: vásárolj tőlük és még a gyermeked gyermeke is örülni fog a lámpáinknak! Ti is tapasztaltátok, hogy ezeknek az örökségeknek a csemeték mennyire tudnak örülni?! A minőség pedig soha nem megy ki a divatból!
Little Lights – a gyerekszobák éke
Mivel a lámpák fényereje szabályozható, így nemcsak éjjeli fényként használhatjuk, mint amiként a prototípus funkcionált, hanem az esti olvasásokhoz is nagyon kellemes fényt biztosít. Különleges, egyedi társ az esti meghitt összebújásokhoz, hogy minden nap megnyugtatóan érjen véget! Fedezd fel a nálunk elérhető kínálatot vagy inspirálódj a manufaktúra oldalán (nekünk is rengeteg kívánságunk van még!)


Hogyan készül?
A Little Lights csapata olyan emberekből áll, akik legjobb tudásukat és szívüket-lelküket is beleteszik minden egyes lámpába. Valamennyi darab hosszú utat jár be, amíg azt a kezedbe veheted. Minden részletet nagy odafigyeléssel, legtöbbször kézzel végeznek, amitől egyedi és megismételhetetlen termékek születnek.

A végére hagytuk még egy gyöngyszemet, a Little Lights-ot bemutató videót, ami alatt ugyan lengyelül beszélnek, de úgy gondoljuk, hogy a lényeg így is érthető. Fantasztikus dolog bepillantást nyerni a tervezéstől egészen az utolsó simításokig. Mindig is imádtuk a „Hogyan készült” sorozatokat és ha lehet ilyet mondani, ez azok közül a leginkább szívet melengető (a csavargyártás nálunk abszolút nem versenyzik…) – persze bedobták a szőke cuki gyerekek trükköt is – annyi mentségük legyen, hogy a sajátjaikról van szó… szóval fogadjátok szeretettel:
Vélemény, hozzászólás?